Nincs pénz, ezért távozik Karácsonyék embere
Hann Endre, Freeszfe, Zaránd Péter, Róna Dániel – érdekes cégek és személyek bukkantak fel korábban a Faix Csaba vezette Budapest Brand körül.
Egy világváros üzemeltetése komoly feladat, és Ferenc Orsolya nagyon szomorúan szemléli azt, ahogy most Budapest kinéz.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt kedden az ATV Start műsorának vendége, melyben válaszolt arra a kérdésre is, hogy kapott-e felkérést Budapest vezetésére.
A miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy felé olyan hivatalos felkérés nem érkezett, hogy ő legyen Karácsony Gergely főpolgármester kihívója a 2024-es önkormányzati választásokon. Arra, hogy egyébként alkalmasnak találná-e magát a posztra, így válaszolt:
Karácsony Gergelynél bárki alkalmasabb”
Egy világváros üzemeltetése komoly feladat, és nagyon szomorúan szemléli azt, ahogy most Budapest kinéz. Műsorvezetői felvetésre tagadta, hogy a főváros jelenlegi helyzetének köze lenne a financiális forrásokhoz.
Azt mondta Karácsony Gergelyre, hogy egy vidám műsorba jó lenne műsorvezetőnek.
Azt a döntést pedig, hogy ki indul majd el Budapestért 2024-ben, meghozzák az illetékes döntéshozók – jelentette ki. Az indulásával kapcsolatban csak akkor tud választ adni, ha őt ezzel meg is keresik.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán